Szomorú

Hétvégén nagylányommal sétálni indultunk. Felfedeztünk pár száz méterre tőlünk egy zsidó temetőt, ahol a két világháború közti időszakban temetkeztek. A temető egy pici erdő közepén bújik meg. Valaki(k) nyilván ápolják, mert könnyen megközelíthető.
Ahogy azon a szombati napsütötte délelőttön besétáltunk ebbe a pici erdőbe -ami egy országút szélén húzódik-fékcsikorgást és tompa puffanást hallottunk. Pár másodperc múlva egy őz szaladt el előttünk. Reméltük, hogy a fékcsikorgás is miatta volt...Bizonytalanság és bizonyosság között hezitáltunk. Győzött a bizonyosság utáni vágy. Bár ne... Egy másik volt... Még élt... nem tudom mi lett vele. nem kell a bizonyosság. Kell az a pici bizonytalan.
Valószínű mi ugrasztottuk ki az erdőből. Keresem a kibúvót. Remélek.

>